Agressziókezelés gyermekkorban

A gyerekek időnként agresszíven viselkednek. A viselkedés csak a jéghegy csúcsa, a tartós viselkedésváltozás nem a bűn szankcionálásával, hanem az azt kiváltó okok mérséklésével érhető el. Az alábbi szempontokat érdemes végiggondolni:

• Mi várható el a gyerektől? Mennyire érett az idegrendszere, szociális készségei?
• Mit lát otthon: mi magunk jó példával járunk-e elöl?
• Mit lát a médiában?
• Nem túl feszült otthon a légkör?
• Kap elegendő figyelmet?
• Milyen a légkör az intézményben?
• Milyen szerepet tölt be gyermekem a kortársközösségben?
• Milyen szerepe volt a másik félnek abban, hogy gyerekünk támadólag lépett fel?

Az indulat kezelésének képessége egy érési folyamat, óvodásoktól még nem várható el, hogy mindig, minden helyzetben uralkodni tudjanak impulzusaikon. Ha a gyermek fáradt, nyűgös, éhes, feszült körülötte a légkör, válnak a szülők, a viselkedésszabályozás szétcsúszik, könnyebben sodorják el indulatai.

Az érés mellett óriási szerepe van a múltbéli tapasztalatoknak és a tanulási folyamatnak: milyen sérelmek érték, erre hogy reagált a környezet, mit látott a gyerek otthon, az óvodában, a médiában.

Az indulatos szülői (pedagógusi) magatartás nem éppen az intelligens konfliktuskezelés felé tereli a gyermeket. A modellkövetéses tanulás igen egyszerű logikán alapul: Ha az anyám pofonnal intézi el az én rosszalkodásomat, miért baj az, ha én is pofonnal szankcionálom a nekem nem tetsző viselkedést?

• Mutassunk hát jó példát! Tanuljuk meg mi magunk kulturáltan kezelni a nézeteltéréseinket a partnerünkkel, gyerekeinkkel, de a külvilággal is (kollégák, főnök, BKV ellenőr, a ránk dudáló sofőr stb.). A „De szétrúgnám a seggét annak a mocskos, szemét főnökömnek, hogy dögöljön meg!” – jellegű megnyilvánulások például határozottan kerülendők. Néha azt érezzük, jó lenne elverni a kis szemtelen dögöt (tök oké, ha a szülő időnként így érez), de tanuljunk önkontrollt, vele szemben se legyünk indulatosak! Ha a hajánál fogva ráncigálom fogat mosni, borítékolható, hogy másnap hasonló eszközökhöz nyúl, ha a barátja nem óhajt labdázni vele.
• Az agresszív viselkedés sok esetben egyfajta figyelemfelkeltés. Sokszor csak akkor vesszük észre gyermekünket, ha rosszat csinál. Amíg békésen játszadozik, örülünk, hogy végre ki tudunk teregetni, (és rápillanthatunk a facebook-ra). „Anyaaa, játszál velem lécci! – Jól van kicsikém, csak még…” – és eltelik két óra, a gyerek időnként nyávog, hogy foglalkozzunk vele, de ha nem nyávog nagyon, előfordul, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Ha ez túl gyakran megtörténik, borul a bili, belerúg a kistesóba, és végre felfigyelünk rá. Leszidjuk, megbüntetjük, de legalább vele foglalkozunk!

Legyünk rá büszkék, ha szépen játszik egyedül, jutalmazzuk a figyelmünkkel, törődésünkkel olyankor is, amikor nem zavar sok vizet. Elég, ha időnként csendben mellé kucorodsz, amikor teszi a dolgát, tudni fogja: ha szólni akar, te meghallod őt.

• Az indulatszabályozás felé vezető úton segítsünk neki megismerni, verbalizálni az érzéseket. A rossz cselekedet után, ha már lehiggadtak a kedélyek, fogalmazza meg, hogy milyen érzések tomboltak benne: düh, bosszú, igazságtalanság, irigység. Beszéljétek meg azt is, hogy vajon mit érezhetett a másik. Felejtsd el a hegyibeszédeket, inkább segíts neki abban, hogy maga fogalmazza meg az érzéseket.
• Ha tombol benne a düh, engedd, hogy kiadja azt, de kontrollált keretek között: egy párnát verjen meg, dobja meg teljes erővel a kistesó kabátját. Annyira bájos a kislányom, amikor közli: „Most nagyon haragszom rád anya, add ide a pulóveredet, hogy jól megverjem!” Megveri, és szent a béke.
• A szakemberek mára egyetértenek abban, hogy a büntetéssel nem jutunk messzire. Az egresszív késztetés nem fog csökkenni, mellette azonban megjelenhet a sértődöttség, bosszúvágy vagy félelem. A büntető személy jelenlétében valóban kevésbé fog verekedni a gyerek, de megtalálja azokat a fórumokat, ahol szabadon kiélheti agresszióját. Ha nem otthon, az iskolában. Ha nem az iskolában, az utcán. Egyetlen hatóság van, ami mindig, minden körülmények között felügyelni tudja a gyermek viselkedését: a lelkiismeret. Nem a bűntudatkeltés a cél, hanem az empátia fejlesztése. Ezt célozza a sok beszélgetés, az érzések megfogalmazása.
• Ne traktáld agresszív tartalmakkal. A virtuális világból áradó agresszió káros mivoltára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. A szomorú hír, hogy ha gyermekünk bölcsődalokat éneklő kiskacsákat bámul naphosszat a „tabiján”, az idegrendszer akkor is sérül, nehezebb lesz az önkontroll szabályozása.
• Ha gyermekünk az óvodában, iskolában verekszik, hatványozottan igaz a „Ne büntesd” parancsolata. Utólag, órákkal később a büntetést már nem tudja összekapcsolni a bűnnel, igazságtalannak fogja érezni, hogy bünteted valamiért, amit nem is láttál. Ilyenkor törekedjünk arra, hogy a felek megbékéljenek egymással, például javasolhatunk egy közös fagyizást. Általában kiderül, hogy a másik gyerek nem is olyan rossz arc.

Tartsuk szem előtt: a gyerek nem azért rossz, mert gonosznak született, az agresszió a legritkább esetben öncélú. A konkrét viselkedés helyett az azt kiváltó helyzetek megváltoztatását célozzuk meg!

freepik.com