Hogy is hívták azt a lányt az ablak melletti padsorban?
Hogy is hívták azt a lányt az ablak melletti padsorban? Annyira láthatatlan volt, hogy még élcelődni valót sem találtunk rajta. Kedves volt, mindig megengedte, hogy lemásoljuk a leckéjét. Ha nem volt más, lehetett vele beszélgetni, de eszünkbe sem jutott volna áthívni magunkhoz. Csak a neve jutna már eszembe!
Vajon eszünkbe jutott valaha, hogy az a lány vagy fiú hogy érzi magát az osztályközösségben? Magányos, vagy a vasárnapi kórustalálkozókon talán éppen ő a legmenőbb arc?
Vagy éppen te voltál a szürke kisegér? Konfliktusod nem volt senkivel, de egyetlen ottalvós bulira sem voltál hivatalos.
A kortársbántalmazást sem mindig könnyű felismerni, a csendes, de nem bántalmazott gyerek magányának felismerése pedig igazi kihívás. Látszólag bekapcsolódik az osztálytevékenységbe, vagy tiszteljük őt azért, mert minden szünetben a tankönyvet bújja, az átsírt éjszakákat csak a szülő látja: anya, én itt senkinek nem vagyok fontos, senkinek nem tűnne fel, ha holnaptól nem lennék mennék. Rosszabb esetben a szülő sem tud róla, ezért érdemes értő figyelemmel kísérni a látszólag problémamentes gyermekünket is.
Miért lesz magányos egy gyermek az osztályközösségben, és mit tehet a szülő, ha feltűnik, hogy x év alatt még egyetlen osztálytárs sem kezdeményezett közös programot?
A magányosság oka kereshető egyrészt a gyerek személyiségében, viselkedésében, másrészt a gyerek-osztály össze nem illésében. Mindenképp érdemes konzultálni a gyermek pedagógusával, ő jobban látja, kérésünkre pedig jobban oda is tud figyelni gyermekünk társas pozíciójára.
A gyerek-osztály össze nem illés
Ha az osztály ¾-e fiú, a 4 lányt pedig – a te lányoddal ellentétben – sokkal jobban érdeklik a versenysportok, mint a varrogatás, akkor nem csoda, ha kívülállónak érzi magát. Legalább egy stabil kötődési személyre mindenkinek szüksége van, olyasvalakire, akivel megélheti az összetartozás élményét. Ha nincs BFF (best friends forever) az életében, akkor hiába csapódik egy-egy társasághoz, elveszettnek fogja magát érezni.
Ebben az esetben el lehet gondolkodni az iskolaváltáson, hátha találunk egy intézményt, ahol magasabb a varrogató kislányok aránya. Ha a jelenlegi helyzet nem botrányos, és sok előnye van annak, hogy gyermekünk egy adott iskolába jár (logisztika, jó pedagógus gárda, a gyerekünk számára előnyös tagozat), elég lehet az is, ha csemeténk társas igényeit máshol próbáljuk meg kielégíteni. Példánknál maradva kereshetünk varró szakkört, de vihetjük cserkészkedni, kórusra, programozó szakkörre, focizni, kinek mi fekszik. Ha találunk olyan különórát, ahova egy-két osztálytárs is eljár, esélyt kaphat arra, hogy egy másik szerepben össze tudjon barátkozni valakivel az iskolából.
A gyermek személyiségéből fakadó jegyek
Nem kizárt, hogy egy teljesen normálisnak mondható osztályközösségben gyermekünk nem érzi magát igazán biztonságban.
- Elképzelhető, hogy a gyerek nagyon félénk, és önbizalma, kezdeményezőkészsége fejlesztésre szorul. Szülőként meg lehet egy picit támogatni egy-egy alakuló kapcsolatot, kisiskolás korban még nem ciki meghívni azt az osztálytársat, akit szimpatikusnak talál saját gyermeked. Serdülőkorban ehhez az eszközhöz csak akkor folyamodnék, ha a gyerekem határozottan egyetért a kezdeményezéssel. Érdemes az osztályfőnök segítségét kérni, és határozottan ajánlani tudom az iskolapszichológus bevonását. Szoktak indítani kis létszámú készségfejlesztő, szorongásoldó, szocializációt segítő csoportokat, illetve tarthatnak osztályfoglalkozásokat, ahol szülői megkeresés alapján jobban odafigyelnek egy-egy tanulóra. Ha nincs iskolapszichológus, érdemes tájékozódni a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálatnál, ott is indítanak tematikus csoportokat kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Ha a közeli gyermekpszichiátriai ambulancia indít szorongó- vagy önbizalom erősítő csoportokat, nyugodtan túllendülhetünk azon a kellemetlenségen, hogy a gyermekorvostól pszichiátriára kell beutalót kérnünk. A legváltozatosabb kínálatot a magánszféra nyújtja, pszichodrámától kezdve az asszertivitás tréningig minden megtalálható.
- Sajnos elképzelhető, hogy gyermekünket valamely belső tulajdonság miatt valóban kifejezetten elutasítják a többiek. Ha nagyon éretlenül viselkedik, folyton megsértődik, bohóckodik, barátságtalan, vagy egyfolytában a saját hobbijáról beszél, egy idő után kerülni fogják. Ilyenkor mélyvízbe, azaz folyamatos társas helyzetekbe lökni nem célravezető, hisz szegény gyermek szorongása sajnos valós: a kortársak elutasítják, elkerülik. Ebben az esetben hatványozottan igaz, amit fentebb írtam: pszichológus által vezetett kortárscsoportok, tematikus csoportok (indulatkezelés, szociális készségek erősítése stb.) keresése sokat segíthet a helyzeten.
Mint minden, a kortárskapcsolatok alakulása is nagymértékben függ a családi háttértől. Egy elfogadó, őszinte családban nevelkedő gyermek nagyobb eséllyel lesz képes asszertívan fellépni a kortárskapcsolataiban. Egy amerikai kutatás szerint azok a gyerekek, akiket az apjuk elutasít, sokkal szorongóbbak és magányosabbak, mint azok, akik szeretetteljes kapcsolatban állnak az apjukkal. Ez az összefüggés nem volt kimutatható az anyákkal való kapcsolat esetén.
Bármilyen okból kifolyólag magányos gyerekünk az iskolában, egyvalamiben biztosan tudunk neki segíteni: abban, hogy otthon ne érezze magát egyedül. Ha elfogadjuk őt akkor is, amikor a kortársak elutasítják, ha kíváncsiak vagyunk a mondanivalójára akkor is, ha az unalmas, ha érdekel minket mindaz, ami benne zajlik, ha faggatás helyett jelen vagyunk, és hallgatunk, akkor nyitni fog felénk, és ennek talaján esélyt adunk neki arra, hogy nyitni tudjon mások felé is.
